„A LEGJOBB MÉG HÁTRAVAN”

2021. július 23, péntek 15:34 | Nemzetközi edzőközpont

Mosolygós fiúcsapat lepte el a futballpályát pénteken Balatonbogláron. A JogaplusLF6 Labdarúgó Iskola Egyesület ifjú focistái tartották meg edzőtáboruk negyedik napját. A fiatal sportolók július 20. és 25. között tartanak felkészüléseket a NEKA-n, ahol edzőjük, Lajkó Ferenc mindent megtesz, hogy edzéseik minél összetettebbek és következetesebbek legyenek.

– 2020-ban alakultatok meg. Az elmúlt egy évre visszatekintve mi a legnagyobb siker, amit elértetek?

Lajkó Ferenc: Egyre többen jönnek hozzánk focizni, folyamatosan emelkedik a csapat tagjainak a száma. Én azt hittem, hogy két év biztosan el fog telni, mire beindul ez az egész, de végül ez sokkal előbb következett be.

– Úgy tudom, 6 és 18 év közötti gyerekekkel, kamaszokkal foglalkozol.

Lajkó Ferenc: Ez az iskola jelenleg az utánpótlásra összpontosít. Akik most itt edzenek, 2007-es és 2010-es születésűek. Bízom benne, hogy minél nevesebb egyesületekhez tudom majd őket eljuttatni. Emellett azonban azt is nagyon remélem, hogy később még jobban kinövi majd magát ez az egész és felnőtt labdarúgóink is lesznek.

– Ha egy mottóval kellene a csapatot jellemezni, mit mondanál?

Lajkó Ferenc: A mi mottónk a következő: The best is yet to come. Ez azt jelenti, hogy a legjobb még hátravan. Emellett számunkra az is nagyon fontos, hogy folyamatosan építkezzünk, méghozzá tégláról téglára.

 

Labdarúgó egyesület